A múltbéli emlékőrök I. – A boxkamerák rövid története

Bár a fényképhez hasonló természetes jelenségeket már a középkorban is feljegyeztek, a fotográfia egy későn és rögös úton kialakult művészeti ág. A boxkamerák kora egy meghatározó szegmense volt a fotózás mai formájának kialakulásában, elterjedésében. A boxgépek története egészen a kezdetekig nyúlik vissza, és aktívan végig kísér minket egészen a 20. század végéig.

Történetünk egészen a 17-18. századig nyúlik vissza. Az előkelőbb rétegek előszeretettel hódoltak a laterna magica nevű eljárásnak, valamit camera obskura (magyarul lyukkamera) segítségével igyekeztek minél pontosabban rajzolni. A kamera obskura működése röviden nem más, mint egy teljesen sötét teremben (vagy dobozban) egy nagyon kis lyukon keresztünk beáramló fény, természetes úton fejjel lefelé leképezi a lyuk előtt levő kinti látképet. Ezt az elvet követte Joseph Nicephore Niépce és Louis-Jacques Mande Daguerre, amikor is egy fényérzékeny lemez segítségével megalkották az első fényképeket. Az első képet Niépce készítette 1826 környékén. A fent említett Daguerre-nek pedig a Dagerotipia-eljárást köszönhetjük többek között.

Az első boxkamera (előd) 1870 körül készült. Ekkoriban a fotográfusok hatalmas pakkokkal járták az országot, vagy egész lakásokat igényelt egy-egy műterem, hiszen a nedves-kollodiumos (fényérzékeny vegyület a rögzítő felületen) eljárással készült fotográfiákat alig volt pár perc előhívni a gépből. A megváltást George Eastman forradalmi találmányai hozták el a fotográfiai iparban, 1888 környékén. Eastman kifejlesztette a száraz-lemezes eljárást, valamint később neki köszönhetjük a nitrocellulóz filmet, amelyből egyszerre több kockát lehet egymás mellé rakni, feltekerni, ezzel kifejlesztve a rollfilmet. Eastman nevéhez köthető a Kodak cég alapításai is, valamint annak egyik legendás – ha nem a leghíresebb – terméke, a Browni boxkamera (1901). Ez a kis doboz 6×9-es filmre fotózott, és két beállítás volt rajta: az „M” ami a rövid záridős fotózást jelölte, ez 1/50 sec volt. Valamint a „B”, amely a hosszú záridőt. A záridő komoly probléma volt a korszakban és csak lassan tudták korrigálni. Összehasonlításképp, az 1920-tól (30 évvel Eastman forradalmi ötlete után) Párizsban tevékenykedő Brassaï (Halász Gyula) az éjszakai hosszú-expozíciós idejű képek záridejét egy cigaretta elszívásával mérte. A Browni kamera optikája egy meniszkusz lencse-tagból állt és 3 blende állítási méretre volt lehetőség: f/16, f/22, f/32. Az ISO értéke 400-as volt, és 2-2,5 méteres távolságból lehetett vele fotózni.

A Borwni utolsó gyártási éve 1935, de a boxgépek időszaka ilyenkor még korántsem áldozott le. 1967-ben Sárközi Zoltán így ír a fényképezőgépek típusairól:

„Az elmúlt 15 évben amatőr célra forgalomba hozott típusokat az alábbi csoportosításban tárgyaljuk:

a, Boxgépek

b, Automata fényképezőgépek

c, Félautomata fényképezőgépek

d, Általános fényképezési feladatok elvégzésére alkalmas géptípusok

e, Cserélhető objektíves távmérős – többnyire kisfilmes – fényképezőgépek

f, Egyaknás, tükörreflexes fényképzőgépek

g, Kétaknás tükörreflexes fényképezőgépek”

Ekkoriban a boxkamerák már nem kimondottan a fotóművészek eszközei, inkább olcsóbb amatőr gépeknek feleltek meg a viszonylag egyszerű kezelés miatt. A gép objektíve ekkoriban is maximum két lencsetagból állt, amin még ekkor is erősen jelentkeztek a lencse aberrációk (hibák), amiket erős lerekeszeléssel lehetett elérni, így a lencsék fényereje jobb esetben is maximum 1:8-as erősségű volt, és esetleg 2-3 fokozatot lehetett rajta állítani (f/11, f/16, esetenként f/22). Ezek a rekeszek még nemes egyszerűséggel lyukasztott lemezek voltak. Ám ha rosszul állítottuk be a rekeszt, hibás végterméket kaptunk. A nagy rekesznek egy előnye volt, mégpedig a nagy mélységélesség, így nem kellett pontosan beállítani a tárgytávolságot. Amiben némi változás történt a korábbi idők boxaihoz képest, az a záridő állítás lehetőségeiben mutatkozott meg. Továbbra is két mód létezett, az „M” ami a pillanatképet jelölte, ezzel a régebbi gépeknél 1/25 – 1/50 másodperces záridővel fotózhattunk, az újabbak esetén a leghosszabb 1/25 vagy 1/30 a legrövidebb pedig 1/100 volt. A „B” mód továbbra is a hosszú záridőt jelölte. Ezek a gépek többnyire műanyagból készültek az olcsó ár érdekében. Ekkoriban a gépek már nem készülhettek el vakucsatlakozás nélkül, ami nagyban segítette a gépek használatát kevesebb fény esetén is, illetve a zárgátló nélkül, ami megakadályozta, hogy egy filmre több kép készüljön a kockák számánál. A boxkamerákba szinte kizárólag tekercsfilm (roll film) került, ekkoriban ebből is a 6×6-os formátum. Ez szintén előrelépés volt a korábbiakhoz képest, hisz a korábbi 10 cm helyett már 70-80 mm volt a gyújtótávolság.

A fent felsorolt adottságok miatt a boxgépek csak is álló (esetleg lassan mozgó) alakok felvételére volt alkalmasak. Az ezekkel készített képek nagy része sokszor hibás lett. Illetve nagyon kellett figyelni, hogy a kinti fények változása nagyban befolyásolhatta a korábbi beállítások helytállóságát is. Ezek könnyebben kiküszöbölhetőek voltak a több beállítási lehetőséggel rendelkező gépeknél. Ilyen esetekben a gépbe betöltött film fajtája sem volt mindegy. Például egy nyári verőfényes napsütéses napon kiváló választás volt egy 10-14 DNI°-s film, de egy fényszegény időben jobb minőséget lehetett elérni egy magasabb érzékenységű filmmel (24-27 DNI°).
A sportfotózásra ez a géptípus értelemszerűen alkalmatlan volt. Beltéri felvételek készítéséhez a nagy lerekeszeltség miatt reflektor vagy vaku világításra volt szükség. Ilyen esetekben ki kellett számolni a vaku és a tárgy közti távolság irányszámát is, de ez már más téma.

Ezekhez a gépekhez konkrét tartozékot táskán kívül nemigen készítettek, bár más gépekhez készített tartozékok nagy része használható ezekhez is. Ám ha valaki tényleg komolyan akart fotózással foglalkozni az hosszabb-rövidebb időn belül váltott egy akkoriban már profibbnak számító más típusú gépre.

Végezetül nézzünk 2 példát a 60-as évekből:

Pajtás
Egy műanyagházú, 1:8-as fényerejű és további két fokozattal rendelkező gép, M és B állással rendelkezik, hasonló a Skolnyik fényképezőgépekhez.

Fotobox
Ez már egy kicsivel profibb gép volt, amit a Magyar Optikai Művek készített. Gyújtótávolsága 75 mm volt, és 1:7,7 volt a legnagyobb fényereje, valamint tárcsa segítségével ez szűkíthető volt f/11-re és f/16-ra is. 3 féle pillanatexpózíciós beállítás volt rajta (1/25 1/50 és 1/100 mp) illetve „B” beállítás. Tárgytávolsága 2 méter és a végetlen között volt állítható, valamint vaku szinkronra is alkalmas volt.

Kiemelt kép: George Eastman munka közben [forrás: eastman.org]

Forrás: https://www.lomography.com/magazine/313667-the-beginning-box-cameras
Szakirodalom: Sárközi Zoltán: Az én fényképezőgépem (Táncsics Könyvkiadó Bp. 1967)